Terepi programok során – főként, amelyen nagyobb csoport vesz részt – jól jön a csapatokban zajló tájékozódási, kincskereső verseny. Annak függvényében, hogy hányan tudnak segíteni a lebonyolításban a megállókban várhatjuk a gyereket, és felügyelet mellett végzik el a feladatokat. Ez jó alkalom arra, hogy megbeszéljük a helyes válaszokat is a versenyzőkkel, de ugyanakkor torlódáshoz is vezethet. Ugyanakkor „automatizáljuk” a megállókat olyan feladatok előkészítésével, amelyhez nincs szükség személyes jelenlétre, és az eredményekről a visszaérkezést követően kell beszámoljanak.
A téma az végtelen, készíthetünk kirakósokat, amelyeket meg kell oldjanak a pontnál, keresztrejtvényeket, fajmeghatározásokat, találós kérdéseket, bekötött szemmel végzendő ügyességi feladatokat stb. Út közben is lehet gyűjtögetni, rajzolni, vagy éppen az elrejtett fajok képeit, betűket észrevenni.
Ami talán a legszimpatikusabbak számunkra a történetekre felfűzött „Nyüzsgi” mesék, ahol a kis hangya történetét követve kellett megoldani a feladatokat. „Nyüzsgi útra kel” történet egy a Békás-szoros Nemzeti Park értékeit népszerűsítő regionális versenyre készült jó néhány évvel ezelőtt. A 44 oldalas anyag innen letölthető.
—
Két „Kincskereső” játékot osztunk meg ezúttal, amelyek „karanténos” körülmények között is játszhatóak.
A Kincses térkép játék során a gyerekek különböző tulajdonságokra kell felfigyeljenek, azokat lerajzolják a feladatlapra. Ez a lista természetesen a végtelenségig bővíthető.
A Nyüzsgi kapitány egy kis társasjáték, ahol Nyüzsgi a különböző akadályokat legyőzve el kell jusson a szeder lekvár titkos receptjét rejtő kincsesládáig. A két játék innen letölthető, de lehetőség van nyomtatott formában meg is rendelni itt: Kincses térkép, Nyüzsgi kapitány.