skip to Main Content

Három évvel ezelőtt, 2017 októberében indult el a Hangyasuli talán legsikeresebb környezeti nevelési programja, amelynek célja, hogy folyamatos tanulási, vetélkedési lehetőséget biztosítson a régió környezetvédelme iránt érdeklődő diákoknak. Mindez kiegészülve az ingyenesen letölthető tananyagokkal, az időszakos vetélkedőkkel, programokkal, a szakmai képzésekkel, a megye számos iskolájának átadott oktatócsomagokkal már egy jó alapot jelenthet a környezeti nevelés iránt érdeklődők számára.

Október elsején indul a IV. Évfolyam vetélkedőnk. Hogy jó úton járunk, a számok bizonyítják: amíg az első évben 14 településről 149 diák kapcsolódott be a programba, addig ez a szám a harmadik évre már 35 településre és 354 diákra emelkedett.

Természetesen célunk, hogy évről évre minél többen vegyenek részt a vetélkedőben, próbáljanak megoldani feladatokat, ezáltal jobban megismerve az őket körülvevő természeti értékeket. Célunk továbbra is, hogy minél színesebb, egyedibb feladatok szülessenek, amelyek felkeltik a gyermekek érdeklődését, de lehetőség is legyen arra, hogy rangsorolni lehessen a csapatokat.

A növekvő létszám ugyanakkor megkövetelte, hogy átgondoljuk a verseny szabályzatát, jobban kidolgozzuk az egyes részleteket, és keressük a lehetőségeket, hogy hogyan tudjuk a vetélkedőt minőségileg is fejleszteni.

Jó hír, hogy egy a Bethlen Gábor Alapnál nyert pályázat segítségével október-december között a vetélkedőre előzetesen jelentkező csapatok nyomtatott formátumban megkapják az adott hónapok feladatlapjait. A feladatfüzetek segítségével egyrészt azonos minőségben kaphatják kézhez a csapatok a feladatokat, másrészt az öntapadósok által, az azonos papírminőséggel, a nyomtatási technikák segítségével még egyedibb feladatok jöhetnek majd létre.

A program megszervezése évfolyamonként 300-350 önkéntes munkaórát jelent az egyesületnek, de kárpótolja az erőfeszítéseket a csapatok kitartása, az őket irányító pedagógusok lelkesedése. Hajrá!

VERSENYSZABÁLYZAT

Back To Top