- A verseny időtartama 8 hónap/forduló (2020. október – 2021. május).
- Akár egyénileg, akár csapatban részt lehet venni a versenyen.
- A diákok a IV. évfolyam bármely szakaszában bekapcsolódhatnak, akár egy hónap erejéig is.
- A nevezés során minden csapat/egyéni versenyző egy csapatnevet kell megadjon, amely a verseny során feltüntetésre kerül a havi és összetett rangsorokban.
- Az előző évektől eltérően a csapattagok neveit nem tüntetjük fel havi és a végső rangsorban, az emléklapokra is csak a csapatnevek kerülnek.
- A regisztrációt követően mindegyik csapat kap egy kódot is (pl. HAN1), amely segít az adatok könnyebb kezelésében pl. az azonos nevű csapatoknál. A kódok láthatóak lesznek az első eredményhirdetés során közölt táblázatban, így az a kérésünk, hogy a második hónap eredményeinek a beküldésekor a megfelelő felületbe írjuk be a csapat kódját is.
- Nevezés kétféleképpen történhet:
– Az előző évfolyamokhoz hasonlóan az adott hónap eredményeinek a megadott űrlapba való feltöltésével.
– Előzetes bejelentkezéssel. Az innen elérhető nevezési űrlap legkésőbb 2020. szeptember 25-ig való kitöltésével lehetőség nyílik az előzetes regisztrációra is. Ebben az esetben a versenyzőknek (az iskola címére) nyomtatott formájában postázzuk a feladatfüzetet.
-
- A feladatfüzeteket a 2020. október-december hónapokban elküldjük, abban az esetben, ha az előző hónapban érkezett be megfejtés. Amennyiben nem küldtek be megfejtést, nem postázzuk tovább a feladatfüzetet, de természetesen továbbra is le lehet tölteni a honlapról PDF formátumban.
- Habár még bizonytalan az erre fordítható anyagi keret, de remélhetőleg a feladatfüzeteket január-májusban időszakban is el tudjuk juttatni a vetélkedőbe előzetesen jelentkezők számára.
8. A helyes válaszokat a www.hangyasuli.ro honlapon megadott felületen kell megadni, legkésőbb az aktuális hónap utolsó napjáig.
9. Az eredményhirdetésre mindig a következő hónap 3. napján kerül sor.
10. A feladatlapok, valamint a helyes válaszok letölthetőek lesznek a program honlapjáról.
11. A csapatok pontjai azok nevéhez kapcsolódnak, így ha például egy két fős csapat a hónapok során szétválik, és új csapattal, külön folytatják a vetélkedőt, elvesznek az régi pontszámok.
12. Az elmúlt évfolyamok során előfordult, hogy becsúsztak különböző hibák (pl. az összesítésbe nem került be egy feladatlap pontszáma, a csapat önhibáján kívül nem tudta időben elküldeni az eredményeket stb.). Természetesen az elkövetkezőkben is lehet jelezni a fontosnak ítélt problémákat, ezeket igyekszünk minél hamarabb megvizsgálni, és amennyiben indokolt, megtesszük a szükséges módosításokat.
13. Mivel valószínűleg az elkövetkező hónapokban lesznek új, felmerülő kérdések, pontosításra szoruló témák, fenntartjuk a jogot, hogy az itt ismertetett versenyszabályzatot kiegészítsük.
14. Kapcsolat: info@zoldszekely.ro, 0742-125368