skip to Main Content

Már a kezdetektől fontosnak tartottuk, hogy oktatásai tevékenységeinket – ha egy mód van rá – saját játékaink, eszközeink segítségével végezzük. Így nem telik el olyan hét amikor 1-2 új anyag, feladat, játék ne születne, arra várva, hogy sor kerüljön rá.

Az elmúlt évben végre sikerült egy olyan kivitelezőt találni, amely el tudja készíteni az egyedi, méretesebb játékainkat, így a több mint 250, döntő többségében kis méretű anyag mellé az elkövetkezőkben egyre több nagy méretű játékkal találkozhatnak a Hangyasuli programjaiban részt vevő gyerekek, felnőttek.

Így elsőnek a 48 darabos puzzlet mutatjuk be, melynek segítségével a vörös rókával, a szürke farkassal, illetve a foltos szalamandrával barátkozhatunk.

 

Back To Top