skip to Main Content

Október elsején ötödik évfolyama indult el a Hangyasuli népszerű vetélkedőjének. A 2017-ben indult sorozat célja, hogy a tanév során folyamatos vetélkedési, tanulási lehetőséget biztosítson mindazon diákoknak, akiket érdekel a természet, a környezetvédelem. Az évek során 35 település és több mint 500 diák kapcsolódott be a programba.

Az előző évekhez hasonlóan minden hónap elején jelenik meg az aktuális feladatlap, amelyet a Hangyasuli honlapjáról lehet letölteni, és a hónap utolsó napjáig kell beküldeni a megfejtéseket. A verseny elsősorban 5-8. osztályos gyerekeknek szól, amelybe egyéniben vagy csapatban lehet benevezni. A legjobbakat továbbra is havonta, illetve az évfolyam végén is díjazzuk.

Az első, 2021. októberi feladatlapot itt lehet letölteni. Ebben a hónapban a településnevek élővilággal kapcsolatos viszonyát boncolgatjuk és levélgyűjteményt készítünk.

Back To Top