Csütörtökön, június 23-án ért véget a BeeGreen – „Fenntartható fejlődés és környezetvédelem a G10 és a Sóvidék-Hegyalja HACS területein” projekt utolsó tevékenysége. A projekt során a Zöld SzékelyFöld Egyesület feladata a gyergyói régió 10 térségében a szakmai programok irányítása volt.
Így az elmúlt közel egy év során közel 1.100 diáknak tartottunk hulladékgazdálkodással, természetvédelemmel kapcsolatos foglalkozásokat. Ezzel párhuzamosan pedig a Szekler Teker Egyesület partnereként 19 községben tartottunk elméleti kerékpár biztonsági felkészítőt, majd a későbbiekben visszatérve gyakorlati foglalkozást is. A kerékpáros programokon megközelítőleg 800 diák vett részt, így bízunk benne, hogy sikerült annyi „morzsát”, információt elhinteni, hogy a tevékenységek eredménye a gyakorlatban is megmutatkozik az elkövetkezőkben.
Szerveztünk Zöld térkép vetélkedőt, amelynek során igyekeztünk a gyerekeket arra ösztönözni, hogy nyitott szemmel járjanak településeiken, felfedezzék a természeti értékeket, amelyek körülveszik őket.
A legnagyobb program a nemrég véget ért Borzonton megrendezésre került BeeGreen tábor volt, amelybe 80 gyerek és kísérőtanáraik vettek részt. A tábor első napján meglátogattuk a gyergyóremetei hulladéklerakót, az eszenyői vízimalmot, kis csapatokba szerveződtünk, hogy az elkövetkezőkben azokban tevékenykedjünk. A második napon egy maratoni sorozat keretében négy csoporttal indultunk el kerékpártúrázni, amelynek során érintettük a közelben lévő Borzonti Nyíres természetvédelmi területet is. A táborban maradt gyerekekkel ismerkedtünk állatnyomokkal, hulladékmegelőzéssel, márkanevekkel, logókkal, valamint szelektív hulladékgyűjtéssel. A harmadik nap két gyalogtúra során jártuk be a Borzonti Nyírest a gyerekekkel, elidőzve a különböző természeti értékek, növények mellett. Ez idő alatt az otthon maradottak csapatépítő, környezetismereti játékokat játszottak. A zárónap forgószínpad jelleggel különböző helyszíneket kellett felkeressenek a csapatok, ahol ismerkedtek évgyűrűkkel, termésekkel, madárcsőrökkel, de kipróbálhattak kerékpáros ügyességi pályát, halászhattak, memóriázhattak az okostévén, vagy éppen a madárhangokkal ismerkedhettek, a fajkvíz játék segítségével érdekességeket tudhattak meg az állatvilágról.
Szakmailag nem kis kihívás volt a két nyelven megszervezett program, ugyanakkor az ilyen jellegű programok fejlődésre ösztönöznek bennünket, így a Hangyasuliban új játékokat, új módszereket dolgozunk ki. Mindezek pedig hozzájárulnak a környezeti nevelési programjaink fejlődéséhez, színesebbé válásához.
https://www.hangyasuli.ro/2022-06-20-beegreen-tabor/