skip to Main Content

A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány által a Zöldövezet program keretében támogatott Hangyasuli: Vargyas-szoros célja a védett terület értékeinek a népszerűsítése a régió diákjai körében, ezt véleményünk szerint sikerült is elérni, hiszen közel 1000-en neveztek be a vetélkedőbe.
2016 szeptember közepén zárult a Zöld SzékelyFöld Egyesület és az Elveszett Világ Természetvédelmi- Turista és Barlangász Egyesület által szervezett népszerű környezetvédelmi vetélkedő.
A részt vevő diákok az egyéni verseny során egy különböző nehézségi szintű rejtvényeket tartalmazó feladatfüzetet kellett megoldjanak a nyár folyamán, és az eredményeket eljuttassák az egyesülethez. A feladatfüzetekben lévő válaszokra legtöbb 500 pontot lehetett kapni, illetve további 50 pont járt annak, aki a vakáció során felkereste a Vargyas-szorost, és erről fényképet is küldött.
A Zöld SzékelyFöld Egyesület díjazza a két kategória (5-8. és 9-12. osztály) két legjobb eredményt elérő diákját egy-egy túracsomaggal (sátor, fejlámpa), valamint az összetett rangsorban szereplő legjobb 26 diák környezeti nevelési ajándékcsomagot kap, akárcsak a diákokat benevező pedagógusok.
A feladatfüzetet átdolgoztuk A4-es formátumba, hogy az egyes feladatokat könnyebben lehessen használni az iskolai foglalkozások során, továbbá egy megoldást bemutató részletes anyag is elkészült, hogy a programban részt vevő diákoknak lehetőségük legyen megnézni a helyes válaszokat is.
A feladatfüzet mellett további tananyagok is elkészültek (Barlangokról általában, Téli álom, Barlangászatban használatos csomók), amelyekkel együtt már 1.020 oldal digitális tananyag tölthető le ingyenesen az egyesület honlapjáról.

A végső sorrend a következő:

5-8. osztályos kategória
1. helyezett – Lacz Beáta (Csíkmenaság, Gál Sándor Általános Iskola)
2. helyezett – Péter Csongor-Attila (Árkos, Dr. Gelei József Általános Iskola)

9-12. osztályos kategória
1. helyezett – Brasai Csilla (Barót, Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum)
2. helyezett – Golicza Nikoletta (Csíkszereda, Kós Károly Szakközépiskola)

Top 26
1. Lacz Beáta (Csíkmenaság, Gál Sándor Általános Iskola)
2. Péter Csongor-Attila (Árkos, Dr. Gelei József Általános Iskola)
3. Lacz Adél (Csíkmenaság, Gál Sándor Általános Iskola)
4. Tankó-Erdély Boglárka (Csíkmenaság, Gál Sándor Általános Iskola)
5. Antal Eszter (Felsőboldogfalva, Fülöp Áron Általános Iskola)
6. Fülöp Barbara (Csernáton, Bod Péter Általános Iskola)
7. Toth Norbert Botond (Sepsibodok, Henter Károly Általános Iskola)
8. Köllő Róbert (Gyergyóditró, Siklódi Lőrinc Általános Iskola)
9. Marhát Antónia (Sepsikőröspatak, Kálnoky Ludmilla Általános Iskola)
10. Vancea Mátyás-Csanád (Árkos, Dr. Gelei József Általános Iskola)
11. Baló Bulcsú (Nagybacon, Konsza Samu Általános Iskola)
12. Lázár Ákos (Bardóc, Benkő József Általános Iskola)
13. Dénes Roland (Csíkmenaság, Gál Sándor Általános Iskola)
14. Bándi Gergely (Csíkmenaság, Gál Sándor Általános Iskola)
15. Kosztándi Klementina (Csernáton, Bod Péter Általános Iskola)
16. Kövér Andrea (Sepsikőröspatak, Kálnoky Ludmilla Általános Iskola)
17. Kovács Álmos (Barót, Gaál Mózes Általános Iskola)
18. Kánya Gergely Zoltán (Csíkszentgyörgy, Gál Sándor Általános Iskola)
19. Baló Ágnes (Nagybacon, Konsza Samu Általános Iskola)
20. Domokos Bettina (Árkos, Dr. Gelei József Általános Iskola)
21. Pilbát Jácinta Orsolya (Alsócsernáton, Végh Antal Általános Iskola)
22. Orosz Huba (Sepsibodok, Henter Károly Általános Iskola)
23. Sipos Zsolt (Csíkszentmihály, Arany János Általános Iskola)
24. Ferencz Boglárka (Csernáton, Végh Antal Általános Iskola)
25. Daczó Bianka (Csernáton, Végh Antal Általános Iskola)
26. Görbe Dóra Gabriella (Sepsibodok, Henter Károly Általános Iskola)

Kapcsolódó galériák

2016.11.23. Benedek Elek Líceum – Téli madáretetés

2016.06.08. – Felcsíki gyermeknap

Back To Top