A Zöld SzékelyFöld Egyesület az Elveszett Világ Természetvédelmi- Turista és Barlangász Egyesülettel partnerségben „Rejtélyes Vargyas” elnevezéssel indította el a Vargyas-szoros védett terület értékeit népszerűsítő projektet. Ennek keretében egy 5-8. osztályosoknak szóló vetélkedő is meghirdetésre került, amely most a második fordulójához érkezett. A MOL Románia és Polgár-Társ Alapítvány által támogatott projekt első fordulójába 63 csapat kapcsolódott be, amelyben a legügyesebbek a homoródszentpáli „Vadrózsák” és „Hatodik osztály” nevű csapatok voltak. A teljes lista itt tekinthető meg.



A kiemelt négyzetekben levő betűket a mellettük levő számok segítségével kell beírni a kijelölt helyre. A tíz keresztrejtvény megoldásait összeolvasva megkapunk egy fontos információt az egyik állatfajról, amely a szorosban él.
A legjobb tíz csapat meghívást kap a szeptember 29-én megrendezésre kerülő, terepen zajló döntőre, amely a Vargyas-szoros természetvédelmi területen kerül megrendezésre.