A Hangyasuli igyekszik minél átfogóbb környezeti nevelési programokat szervezni, hogy akit érdekel a természet, környezetvédelem az egész év folyamán találhasson maga számára megfelelő programot.
Két évvel ezelőtt indult el az I. Évfolyam elnevezésű program, amely a tanév során havonta jelentetett meg feladatlapokat, arra ösztönözve a diákokat, hogy szoros kapcsolatba maradjanak a környezetvédelemmel. Ez egyrészt a diákokat számos új, érdekes területtel ismertette meg, de egyesületünk számára is folyamatos kihívást jelentett, hogy havonta új, érdekes feladványokat találjon ki.
Úgy tűnik kezdeményezésünk elérte a célját, hiszen egyre többen kapcsolódnak be a programba, míg az I. Évfolyamba 14 településről 149 diák kapcsolódott be, addig a másodikon már 28 település 180 diákja vett részt. A most útjára induló III. Évfolyam reményeink szerint meghaladja ezeket a számokat és még nagyobb számú gyereksereget tud megszólítani.
A versenyre továbbra is egyénibe, vagy csapatba nevezhetnek be az 5-8 osztályos tanulók, lakhelyüktől függetlenül. A feladatlapok minden hónap harmadikán jelennek meg és letölthetőek az alábbi linken. A megoldásokat az online űrlapba kell beírni az adott hónap utolsó napjáig.
Akárcsak az előbbi években, igyekszünk havonta díjazni a legügyesebb résztvevőket.