skip to Main Content
Októbertől útjára indul regionális szintű környezetvédelmi versenyünk a Hangyasuli: II. évfolyam. A feladatok elsősorban 5-8. osztályos diákokat szólítanak meg, jelentkezni lehet egyénileg vagy csapatokban. Minden hónap harmadik napján egy feladatfüzetet töltünk fel a Hangyasuli honlapjára, a versenyzőknek a megfejtéseket a hónap utolsó napjáig kell beírniuk az erre összeállított űrlapba.
Továbbra is havonta díjazzuk a nyerteseket, és az évfolyam végén majd egyéni és csapatteljesítmény alapján is sor kerül a díjazásra.
A Zöld SzékelyFöld Egyesület az elmúlt év októberében indította el Hangyasuli: I. évfolyam elnevezésű programját, amelynek célja, hogy folyamatos tanulási, versenyzési lehetőséget biztosítson a környezetvédelem iránt érdeklődő gyerekek számára. Úgy gondoljuk, ez a típusú program kiválóan kiegészítette a Hangyasuli hagyományosnak nevezhető oktatási tevékenységeit. Az elmúlt évfolyam során a vetélkedőbe 14 településről 149 gyerek kapcsolódott be, akiknek havonta igyekeztünk minél színesebb, minél több témakört átfogó, különböző nehézségi szintű feladatokat összeállítani.
Az októberi feladatlap innen elérhető, és a megfejtéseket ide kell feltölteni.
Back To Top